A Nagybátonyi Bányász Sport Club története 1925. március 17-én kezdődött, amikor megalakult a Nagybátony-Bányatelepi Olvasó és Sportegylet (NOSE). Az egyesület létrejöttét a Nagybátony-Újlak Egyesült Iparművek Rt. támogatta. Az első elnöknek Sallai Sándort választották, a tagság megszerzéséhez pedig meghatározott feltételeknek kellett megfelelni. A bányásztelep életében a labdarúgás hamar a közösség egyik legkedveltebb sportjává vált, a csapat pedig kezdetben zöld-piros színekben lépett pályára.
A második világháborút követően az egyesület Nagybátonyi Bányász Sport Club néven folytatta működését. A klub ekkor vette fel a ma is ismert fekete-fehér színeket, miközben a régi NOSE elnevezés továbbra is élénken élt a szurkolók körében. A Nógrádi Szénbányák támogatásával a csapat hosszú éveken át az országos bajnoki osztályokban szerepelt, és a megye egyik meghatározó labdarúgó-egyesületévé vált.
Az egyik legsikeresebb időszak 1967-ben érkezett el, amikor Dávid Róbert vezetőedző irányításával a csapat közel került az NB I/B-be jutáshoz. Bár a feljutás végül elmaradt, ez az idény a klub történetének egyik legemlékezetesebb fejezete maradt.
A rendszerváltást követően a hazai szénbányászat visszaszorulása a klub életére is jelentős hatással volt. Az egyesület 1990-ben búcsúzott az NB III-tól, majd 1992-ben nevéből is elhagyta a „Bányász” megnevezést, és Nagybátonyi SCnéven folytatta szereplését a megyei bajnokságokban. A nehezebb időszakok ellenére a klub mindig megőrizte helyét a nógrádi labdarúgásban, és több alkalommal is közel került a magasabb osztályba való feljutáshoz.
A Nagybátony hosszú évtizedek óta kiváló utánpótlás-nevelő egyesületként ismert. Számos tehetséges labdarúgó innen indult pályafutása során, köztük Kardos József és Kovács István is. Napjainkban a klub továbbra is elsősorban saját nevelésű játékosokra épít, miközben célja, hogy méltó módon folytassa a közel százéves hagyományokat, és újabb sikereket érjen el a magyar labdarúgásban.
Forrás: Nógrádi Focikönyv '98
Klubunk története során számos kiváló játékos viselte egyesületünk mezét, akik tehetségükkel, kitartásukkal és sikereikkel hozzájárultak csapatunk hírnevének öregbítéséhez. Ezen az oldalon olyan egykori labdarúgókat mutatunk be, akik pályafutásukkal maradandó nyomot hagytak a klub életében, és eredményeikkel a magyar labdarúgás meghatározó alakjaivá váltak. Emlékük és teljesítményük ma is fontos része egyesületünk történetének.
Kovács István („Kokó”) 1953. április 21-én született Salgótarjánban. Labdarúgó-pályafutását a NOSE-ban kezdte, majd 1971 és 1974 között a Salgótarjáni BTC játékosa volt, ahol mindössze 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben. Az 1971–72-es idényben a csapattal bronzérmet szerzett, amely a klub történetének egyik legnagyobb sikere volt. A fiatal csatár gyorsaságával, gólerősségével és kiváló fejjátékával hamar a csapat meghatározó játékosává vált.
A salgótarjáni évek után a Vasasban folytatta pályafutását, ahol 1977-ben magyar bajnoki címet nyert, majd a Tatabánya játékosaként ezüst- és bronzérmet is szerzett az élvonalban. Később visszatért Salgótarjánba, megfordult az Eger csapatában, pályafutása végén pedig Svájcban is futballozott. A magyar válogatottban 1976 és 1980 között tíz alkalommal szerepelt, és egy gólt szerzett.
Klubunk számára különleges büszkeség, hogy Kovács István pályafutásának korai szakaszát Nagybátonyban töltötte. Egy olyan kivételes játékost tudhattunk a csapatban, aki később magyar bajnok, kupagyőztes és válogatott labdarúgó lett. Sikerei és pályafutása ma is fontos részét képezik egyesületünk történetének, és méltó példát állít a jelenlegi és a jövő generációja elé. Nem mindennapi dolog, hogy egy ilyen kaliberű futballista viselte klubunk mezét, ezért emlékét és eredményeit a mai napig nagy tisztelettel őrizzük.
Kardos József (Nagybátony, 1960. március 29. – 2022. július 28.) válogatott magyar labdarúgó, hátvéd, edző és testnevelő tanár volt, aki az 1986-os mexikói világbajnokságon is képviselte Magyarországot.
Pályafutását Nagybátonyban kezdte, majd 1978-ban került a Salgótarjáni Bányászhoz (SBTC), ahol tehetségével és kiemelkedő játékával rövid idő alatt felhívta magára az ország élcsapatainak figyelmét. A Salgótarjánban eltöltött idény után az Újpesti Dózsa szerződtette, amelynek megszerzéséért három játékost adott cserébe a fővárosi klub.
Az Újpest játékosaként pályafutása legsikeresebb éveit élte: két bajnoki ezüstérmet szerzett, három alkalommal hódította el a Magyar Népköztársasági Kupát, és összesen 228 bajnoki mérkőzésen 37 gólt szerzett. Kiemelkedő teljesítményének elismeréseként 1983-ban az év magyar labdarúgójának választották. Később a Vasas, a görög Apollon Kalamaria és a Váci Izzó csapataiban is szerepelt.
A magyar válogatottban 1980 és 1987 között 33 alkalommal lépett pályára, három gólt szerzett, és tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon szereplő nemzeti együttesnek. Aktív pályafutása befejezése után edzőként és testnevelő tanárként dolgozott, emellett hosszú éveken át segítette a fiatal labdarúgók fejlődését.
Egyesületünk történetében különleges helyet foglal el Kardos József neve, aki nagybátonyi kötődésével és salgótarjáni szereplésével a térség labdarúgásának egyik legkiemelkedőbb alakja lett. Büszkeséggel tekintünk arra, hogy innen indult el azon az úton, amely végül a magyar válogatottba és az 1986-os világbajnokságra vezette. Pályafutása, sikerei és sport iránti elkötelezettsége ma is példaként szolgálhat a klub fiatal játékosai és szurkolói számára.